HTML

Hűtőház szendvicspanel

Cégünk 2004-ben alakult, magyar tulajdonosok által. A cég vezetése több mint 10 éves szakmai tapasztalattal bír az acélszerkezetes épületek kivitelezésében, ezért ügyfeleink zökkenőmentes kiszolgálásra számíthatnak.

Friss topikok

A beltéri ajtók kinézetére figyelni kell

2017.08.25. 20:00 danikk91

A beltéri ajtók kinézetére figyelni kell

belteri-ajtok-chopin4.jpg

Oda kell figyelnie minden vásárlónak a beltéri ajtók esetében, hogy valamilyen minőségi típust vásároljon, hiszen a rossz alapanyagnak köszönhetően egészen könnyedén eldeformálódhat a szerkezet a folyamatos használat során, amely akár már néhány év után is könnyedén bekövetkezhet. Fontos tehát az, hogy az eredeti állapotot meg lehessen tartani, legyen szó a beltéri ajtók bármelyik típusáról. A behatások által bármelyik sérülhet, ezért kizárólag a megfelelő minőséggel lehet hosszabb távon is megelégedni. Az egyik lényeges részlet például az alapanyag esetében, hogy a nedvességtartalomnak minél kisebbnek kell lennie, ugyanis ki kell szárítani megfelelően a beltéri ajtók szerkezetét. Ez természetesen ugyanúgy vonatkozik az olyan típusúakra is, amelyeket teljes mértékben fából szoktak elkészíteni. Az ilyen beltéri ajtók azonban szinte egészen biztosan megfelelő alapanyaggal rendelkeznek, hiszen igencsak drágának mondhatók. A minőségi termékek árát mindig is meg kellett fizetni, így aki ilyenre vágyik, az ne habozzon a vásárlással. Az egyik alapvető feltételnek mindig teljesülnie kell a beltéri ajtók készítésénél, mégpedig annak, hogy a felhasznált alapanyagok minden esetben jó minőséget képviseljenek.

Forrás: imodifa.hu

Szólj hozzá!

Címkék: beltéri ajtók

A nyílászárók mindenképpen minőségiek legyenek

2017.08.12. 11:09 danikk91

A nyílászárók mindenképpen minőségiek legyenek

nyilaszaro-innoinfo.jpg

A nyílászárók piacán már minden területen megtalálhatók az olyan szerkezetek, amelyek már nem kerülnek olyan túlzottan sokba, mégis egy meghatározott szintű minőséget képviselnek a termékek között. Ez azonban régebben egyáltalán nem volt így, ugyanis vagy csak nagyon drágán lehetett megvásárolni a minőségű nyílászárók bármelyik változatát, vagy valaki inkább az olcsóbb típus mellett döntött, amely egyáltalán nem biztos, hogy túlzottan hosszú távon kibírta volna a folyamatos használatot. Ez mindig nagyon sok fejtörést okozott az embereknek, hiszen választaniuk kellett a jó és a rossz között, és valószínűleg egyértelmű, hogy nagyon sok háztartás részére a rossz volt az opció, nem a minőségi nyílászárók bármelyik változata. A mai világban szerencsére az embereknek már nem szükséges dönteniük a jó és a rossz között, megtalálható a megfelelő aranyközépút, amelynek köszönhetően egy nem túl olcsó, de nem is túlzottan drága összegért cserébe már megkaphatók az olyan nyílászárók, amelyek elfogadható kategóriát képviselnek. Ez természetesen igaz az ablakokra és az ajtókra is, egyáltalán nem lehet különbséget felfedezni a két termék között, hiszen mint tudjuk, mindkettő a nyílászárók családjába tartozó szerkezet.

Szólj hozzá!

Címkék: nyílászárók

A webshop készítés rejtelmei

2017.07.29. 11:05 danikk91

webshop-keszites-vcsoport.jpg

A webshop készítés egy olyan fajta munkafolyamat szokott lenni, amely jelentős szaktudást igényel, így egyáltalán nem mondható az, hogy bárki meg tudná oldani az ilyen jellegű feladatokat. Pontosan emiatt szükséges hozzá olyan tanulmányokat elvégezni, amelynek segítségével ezen a területen minden dolgot meg lehet csinálni, azonban ez egyáltalán nem olyan könnyű feladat. Fontos elgondolkodni azon is a webshop készítés esetében, hogy milyen rendszer segítségével fog majd üzemelni az egész, hiszen annak részleteivel is teljes mértékben tisztában kell lenni.

webshopguru.hu

A webshop készítés egyáltalán nem tartozik az egyszerűbb munkák közé, így egyértelmű, hogy az ára is meg szokott lenni, ugyanis hosszabb munkafolyamat, és minél hosszabb egy munka, annál többe is kerül, ugyanis a belefektetett energiának egyértelműen kifizetődőnek kell lennie. A webshop készítés esetében az árajánlatokat mindig a kinézett vállalkozástól vagy szakembertől kell kérni, aki az esetek legnagyobb százalékában díjmentesen és részletesen készíti el azt az érdeklődőnek, remélhetőleg későbbi ügyfélnek. Ebből szerencsére minden részletet és végösszeget meg lehet tudni, így rejtett költségekre egyáltalán nem kell számítani.

Szólj hozzá!

Címkék: webshop készítés

A weblap készítés fontos dolog lehet a cégeknek

2017.07.14. 11:08 danikk91

weblap-keszites-adotipp.jpg

Sajnálatos módon nagyon sok ember hiszi azt még a mai napig is, hogy a weblap készítés egy olyan nagyon könnyű munka és feladat, amelyet néhány kattintás által már meg is lehet oldani. Persze, vannak olyan ingyenes weboldalkészítős honlapok, amelyek által valóban csak néhány kattintás elvégezni az egész weblap készítés folyamatát, azonban a végeredmény egyáltalán nem lesz egyedi, de még csak jó minőségű sem. Erre lehetőség az ingyenes lehetőséget biztosító webes felületeken van, amelyeket a komolyabb emberek inkább ki szoktak nevetni, hiszen teljesen komolytalan az egész felület és a kinézet is. Egy látogatónak egyből meg lesz a véleménye, hogy ha az adott vállalkozás még pénzt sem hajlandó szánni arra, hogy egy weblap készítés keretein belül egy teljesen profi weblap készüljön el, amely a látogatóknak is tetszik. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy a keresőoldalak sem igazán kedvelik az ilyen ingyenes oldalakat, így abból a szempontból is sokkal jobban megéri a weblap készítés árára rászánni a pénzt. Az ára természetesen több dologtól is függhet, hiszen egyedi kérések mindig előfordulnak, azonban egy díjmentes árajánlat segítéségével minden szükségeset meg lehet tudni a weblap készítés részleteiről.

Forrás: elux.hu

Szólj hozzá!

Címkék: weblap készítés

Keresett szolgáltatás a költöztetés

2017.06.26. 11:01 danikk91

koltoztetes-2.jpg

A régi lakóhelyéről nem mindenki szeret átköltözni az újra, ugyanis az egész művelet rendkívül sok energiát és pénzt emészthet fel, ha nem gondoljuk végig azt, hogy egészen pontosan hogyan lenne érdemes kivitelezni az egészet. Nem feltétlenül jó ötlet például az, ha saját magunknak szállítjuk el a tárgyakat, és bérelünk hozzá valamilyen teherautót, hiszen a sajátos szállításhoz nem biztos, hogy megvan minden olyan eszköz, amely például egy profi költöztetés esetében teljes mértékben rendelkezésre áll. Érdemes tehát elgondolkodni azon, hogy esetleg valamilyen vállalkozást kellene megbízni az egész munkafolyamat elvégzésével, hiszen a költöztetés esetében egészen biztosak lehetünk abban, hogy nem kell semmilyen plusz teherautót bérelni, és saját magunknak sem kell cipekedni.

www.budaikoltoztetes.hu/koltoztetes/

A költöztetés esetében rendkívül fontos, hogy a szakemberek tökéletes hozzáértéssel végzik munkájukat, így egészen biztosan nem fog semmilyen tárgy megsérülni a szállításkor és a pakoláskor sem. Ez azonban a sajátos művelet esetében sajnálatos módon bármikor előfordulhat, hiszen az emberek legnagyobb százaléka egyáltalán nem rendelkezik azokkal a segédeszközökkel, amelyekkel a költöztetés területén dolgozó szakemberek igen.

Szólj hozzá!

Címkék: költöztetés

A műanyag ablak tökéletes termék

2017.06.13. 11:56 danikk91

muanyag-ablak-innoinfo2.jpg

Az emberek sokszor csak figyelmetlenül ballagnak az utcákon és egyes helyiségeknél, és egyáltalán nem veszik észre például azt, hogy az épületek nagyobb részének esetében a homlokzaton már kizárólag a műanyag ablak található meg, már egyáltalán nem olyan gyakoriak a fából készült változatok, mint azt mondjuk tíz vagy húsz évvel ezelőtt elmondhattuk volna. Ezen nem igazán lehet meglepődni, ugyanis a műanyag ablak már olyan szolgáltatásokat és olyan extrákat tud biztosítani a tulajdonosok számára, amilyen a régebbi, még fából készült testvére nem. AZ egyik legfontosabb ezek közül a megfelelő hőszigetelés, ugyanis a régebbi fa ablakok bizony az időjárási viszonyok és az elmúlt idő miatt már egyáltalán nem tudják biztosítani az elvárt szintet. Ez azonban egyáltalán nem igaz a műanyag ablak esetében, ugyanis olyan tökéletesen tud zárni, hogy még arra is oda kell figyelni sokszor, nehogy bepenészedjen valamelyik helyiség. Igaz azonban még az is minden műanyag ablak típus esetében, hogy az időjárásra nem igazán reagál, így negatív hatásokat sem tud kifejteni rá. A napfény tulajdonképpen nem igazán van hatással a műanyag ablak szerkezetére és profiljára, nem fog tőle besárgulni vagy éppen eldeformálódni.

Forrás: budapestnyilaszaro.hu

Szólj hozzá!

Címkék: műanyag ablak

Kipróbáltuk a szabadulós játék egyikét

2017.05.03. 13:22 danikk91

elsootoldal_harmadik_szabadulos-jatek.jpg

A múltkoriban a baráti társaság úgy gondolta, hogy ki kellene már próbálni a szabadulós játék valamelyikét a fővárosban, ugyanis rendkívül nagy reklámozásnak lehetünk tanúi nap, mint nap, és gondoltuk tényleg ki kellene próbálni, miért is dicsérik olyan sokan. Nos, a szabadulós játék valóban a virtuális valóságból érkezett meg a teljesen valós életbe, de az élmények, amelyeket az egy óra hosszú játék alatt lehet szerelni, garantáltan felejthetetlen élménnyé teszik a programot. Tulajdonképpen, ha eltekintünk attól, hogy a szabadulós játék során a kiszabadulásért kell játszani és megdolgozni, akkor akár úgy is érezhetnénk, hogy valamilyen nyomozók vagyunk és éppen egy gyilkosságot vagy egyéb ügyet próbálunk felgöngyölíteni. A szabadulós játék esetében azonban fontos azt is szem előtt tartani, hogy csak egy óra áll rendelkezésre a feladatok megoldásához. Ezután persze kiszabadulnak a játékosok, de a játék sikertelen marad.

Szólj hozzá!

Címkék: szabadulós játék

A medence fólia szükséges lehet

2017.04.19. 13:40 danikk91

medence-alkatreszek-bitumeneslemez.jpg

Nagyon sok kertes házzal rendelkező család vagy ember szokott a medencék beszerzése és építtetése mellett dönteni, hiszen saját maguk számára is remek kikapcsolódási lehetőségeket takar, ugyanis nem kell semmilyen wellness helyre elmenni azért, hogy úszkálhasson az ember kicsit, de a gyerek számára is remek játéklehetőségeket takarhat egy medence. A rossz időben azonban egyértelműen óvni kell valahogy azokat, amelyre a medence fólia jelenti az egyik legjobb megoldást. A medence fólia által a medencét meg lehet védeni a különböző hőhatásoktól és más időjárási viszontagságtól. Ez rendkívül fontos, ugyanis a rossz időjárás, vagy éppen a túl jó időjárás még egy medencében is kárt tud tenni, amelyre talán elsőre nem is gondolna az ember. A medence fólia esetében érdemes a medencék építésével foglalkozó cégeket felkeresni, ugyanis egészen biztos, hogy ők tudnak majd segíteni ezzel kapcsolatban.

Forrás: medencemester.info

Szólj hozzá!

Címkék: medence fólia

A nyílászáró legyen modern

2017.04.05. 13:06 danikk91

muanyag-ablak-6.jpg

A nyílászáró minden esetben esztétikai és szigetelési funkciókat is ellát, hiszen legyen szó egy ablakról vagy egy ajtóról, mindegyik szigeteli a hangot és a hőt, ugyanakkor díszíti is a homlokzatot vagy a falakat. Pontosan ezért fontos az, hogy a nyílászáró minősége megfelelő legyen, ugyanis sajnos még mindig nagyon sok helyen találhatók meg a régi fajta nyílászáró, amelyek a hangot is és a hőt is teljesen átengedik már koruk miatt, ugyanis idővel a régi típusok egyértelműen elavulnak.

budapestnyilaszaro.hu

Szerencsére van már új, műanyagból készült nyílászáró, akár az ajtók, akár az ablakok terén is, amelyek már a mai modern kori elvárásoknak teljes mértékben megfelelnek, ezért nem is csoda, hogy egyre többen döntenek amellett, hogy valamilyen műanyagból készült nyílászáró legyen otthonukban. Ezen a téren érdemes megnézni, hogy mely kereskedést vagy vállalkozást bízzuk meg a cserével, valamint hogy honnan vásárolunk.

Szólj hozzá!

Címkék: nyílászáró

A kutyatáp típusairól

2017.03.24. 12:58 danikk91

kutyatap-chopin.jpg

Sejthetően nagyon sok olyan kutyatulajdonos van, aki egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy milyen kutyatáp típusok is kaphatók az üzletekben, vagy éppen hogy melyeket érdemesebb adni a házi kedvencünknek. A kutyatáp igazából két nagy fő csoportra osztható szét, a száraz és a nedves típusúra, amelyek közül tulajdonképpen mind a kettőnek megvannak az előnyei. Arra azonban minden esetben oda kell figyelnie minden kutyáját imádó gazdinak, hogy sajnos a kereskedésekben, főleg az egyszerű élelmiszerboltokban megtalálható a rendkívül rossz minőségű kutyatáp, amellyel inkább nagyon sokat ártunk a kutyánknak, nem pedig használunk. A megfelelő, minőségi kutyatáp elengedhetetlen feltétele annak, hogy kis kedvencünk egészséges életet élhessen és sok éven keresztül okozzon örömöt számunkra. Érdemes olyan változatot választani, amelyben olyan összetevők és extrák találhatók meg, amelyek a kutyának mindenképpen szükségesek és jó hatással vannak rá.

Forrás: kedvencek.net

Szólj hozzá!

Címkék: kutyatáp

Műanyag ablak beépítés

2015.09.08. 13:06 danikk91

Sokan azt hiszik vagy gondolják, hogy a műanyag ablak vásárlásakor a lehetőségek és a kérdések már ki is merülnek a profil és a cég kiválasztásában, pedig ez egyáltalán nem így van. Több, fontos tényezőt kell tisztázni a műanyag ablak beépítése előtt, például a beépítés módját is főként, vagy esetleg azt is, hogy bontással járó műanyag ablak beépítés esetén a szerződés tartalmazza-e a helyreállítási munkálatokat, valamint a komplett műanyag ablak cseréhez milyen extra szolgáltatások és termékek járnak, hogy a műanyag ablak beépítése után ne csak a csupasz falat lássuk az új műanyag ablak körül.

muanyag-ablak-beepites-blogon.jpg

A helyreállítással kapcsolatos részleteket a műanyag ablak beépítését végző céggel mindenképpen érdemes egyeztetni, hiszen az utólag kiderülő hirtelen meglepetéseket senki sem szereti, különösen akkor, ha az negatív. Amennyiben a helyreállítás a kőműves munkát takarja, akkor helyre kell hozni a sérült falat, esetleg gipszkartonnal lefedni. Előfordulnak olyan cégek, amelyek az olcsó végösszegű árajánlat miatt takarólécezéssel számolnak csak, de a kivitelezés így sem lesz olcsóbb, hiszen utána kőműves szakembert is hívni kell majd a helyreállításhoz.

Szólj hozzá!

Gyors megoldás

2014.11.02. 16:03 cellspan

Ha egyszerű és gyors megoldást keres hőszigetelési problémáira, válassza a szendvicspanelt. A szendvicspanel egy előre gyártott építőelem, ami két részből, egy szigetelő rétegből és egy azt körülvevő fém rétegből áll. A szendvicspanelt gyorsan be lehet szerelni, könnyű vele a munka, rendkívül jól szigetel és ráadásul hosszú az élettartama is.

http://www.szendvicspanel.com

 

Szólj hozzá!

Kölcse, hűtőház szendvicspanelből

2013.02.25. 09:03 cellspan

Kölcse szendvicspanel

Kölcse, hűtőház szendvicspanelből

Szólj hozzá!

Címkék: szendvicspanel hűtöház

Domaszék, hűtőház szendvicspanelből

2013.02.25. 09:02 cellspan

Domaszék, hűtőház szendvicspanelből

szendvicspanel_domaszek

Szólj hozzá!

Címkék: szendvicspanel hűtöház

Rozsrétszőlő, hűtőház szendvicspanelből

2013.02.25. 08:57 cellspan

Rozsrétszőlő szendvicspanel

Rozsrétszőlő, hűtőház szendvicspanelből

Szólj hozzá!

Címkék: hűtőház szendvicspanel

Ruzsa, hűtőház manipuláló szendvicspanelből

2012.11.27. 08:39 cellspan

Ruzsa szendvicspanel

Ruzsa szendvicspanel

Szólj hozzá!

Címkék: hűtőház szendvicspanel hűtöház

Szeged, hűtőház acélszerkezetből

2012.11.27. 08:37 cellspan

Szeged acélszerkezet

Szólj hozzá!

Címkék: hűtőház

Zákányszék, hűtőház acélszerkezetből

2012.11.27. 08:35 cellspan

Zákányszék acélszerkezet

Zákányszék acélszerkezet

Hűtőházak építése

Szólj hozzá!

Címkék: hűtőház szendvicspanel

süti beállítások módosítása